Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sörnek van egy alternatív sötét történelme is, ami a tudatmódosítás ősi gyökerei közé nyúlik vissza. Az ókorban és a középkorban, a fajélesztők és az ellenőrzött erjedés ideje előtt nemigen lehetett rendes alkoholtartalmat generálni a sörbe, ezért a kívánt tudatmódosítást/jókedélyt más természetes bódítókkal igyekeztek elérni.
A kelták például tudvalevőleg beléndeket és fekete ürmöt tettek a sörbe, amit az újkorban eddig még senki nem mert reprodukálni – talán mert ezek az anyagok ma méregnek számítanak. A „gruit” nevű jelenségkör – ami alapesetben egy csokor gyógynövényt jelentett, amivel a komló egyeduralma előtt a sört fűszerezték – sem volt mindig központilag kontrollált egységesített fűszerkeverék, sokkal inkább egy személyre szabható drog-keverék (a drog két jelentését – gyógyszer és kábítószer – itt szándékosan összemosom).
Ma már nem divat kifordult szemgolyóval hallucinálni, sem letűnt eonokról álmodni a kavargó ópiumfüstben, hanem mire gyengül ma a kelet-nyugati metroszexuális hipszter fiatalság? A pörgésre. Németországban a lassan de biztosan csökkenő sörfogyasztás egyik fő okaként az energiaitalok terjedését tartják.
Pedig azt is gondolhatnák, hogy a Reinheitsgebot hegemóniájának évszázadai némileg levagdosták a sörfőzők kreativitását, és persze gondolják is. Mert a skót Brewdog például elég jól tud reagálni az új trendekre. Legutoljára az Olimpiát használták fel arra, hogy kilépjenek a sör hagyományos értelmezési kereti közül és lefőzzenek egy meredek energiaital-sört, és egyben elmondják provokatív, ellentmondásos véleményüket a modern élsport világáról.
Az efféle némileg zavaros Brewdog-publicisztikákat a marketing részének tekintem, és nem is annyira az üzenetüket, hanem inkább a zavaros, bosszantóan nagypofájú fogalmazást, ami főleg arra hivatott, hogy a Brewdog punk imázsát fenntartsa. A Brewdog kérlelhetetlen idealizmussal ront neki a világjelenségnek, miszerint az Olimpiát és más sporteseményeket az egészségtelen tömegtermékek multimilliárdos termelői és forgalmazói szponzorálják. A jelenségben rejlő kínos abszurditást nekem nem is kell tovább magyarázni, de azért ez nem más, mint botránymarketing – dobd meg egy kaviccsal az országházat!
A Never Mind the Anabolics egy 6,5%-os India Pale Ale, amit kreatinnal, guaranával, ginsenggel,, maca-porral (?), matcha teával és kladióval húztak fel – csupa olyasmivel, amit a sportolóknak tilos szedniük, de a mindennapi életben nincsenek betiltva, mint drogok – remélhetőleg. Vöröses szűrt teaszín folyadék, sápadtfehér hamar múló vaskos habbal. Az illata citromhéjas, gyömbéres, komlós sütemény illat. Belekortyolva kiderül, hogy nem egy kifejezetten izgalmas ízű ipa. Egy butított IPA, kifejezetten egyszerű, és mintha lenne benne valami energiaitalos műgyümölcsösség. Már azon tanakodom, hogy miért is fizettem 2500-at 3 decijéért, de 10 perc múlva elkezd élesedni a látásom, és a fények is egyre vakítóbbnak tűnnek, beüt az anyag. A guaranával egyszer már volt egy kellemetlen élményem, nyomokban érzem azt a kellemetlen kattanást is, amit a guarana okoz. Sörkóstolás helyett némileg állatkísérletben érzem magam, és igazából megkönnyebbülök, amikor komoly hatások nélkül kiheverem a legális drogok halovány flessét, de el tudom képzelni, hogy egy hosszú éjszaka felvezetésében ennek a sörnek is megvan a helye.
Never Mind the Anabolics from BrewDog on Vimeo.