Mostanáig főleg erőskezű komlózásáról és magabiztos szakácstehetségéről ismertük Kiss Tamást, de tegnap valami újat mutatott. A X-Mass Madness nem a komlóról szól. A 8%-os karácsonyi stout kerek és nyugodt sör, a sorstársaival ellentétben kifejezetten itatja magát, és rejtegeti az erejét. Kiss Tamás belecsapott egy újabb világba, amit eddig hazánkban kevesen feszegettek. A hordóérlelés világába. Ez a sör ugyan még nem valódi hordóban érlelődött, de három hónapig pihent benne a whiskey-s fachips egy vaníliarúd társaságában.

Hogy milyen a sör, azt zsombibácsi szépen leírja itt, annyit tudnék hozzátenni, hogy tényleg: szuper. Bővebben: selymes, elegáns, markáns, karakteres, citromhéjas, narancsos, tölgyfás, csokoládés. Talán nem kell külön kihangsúlyoznom, mennyire tudtuk értékelni, hogy kedvenc sörfőzőnk nem egy szegfűszeges-fahéjas fűszercsomaggal besugárzott sört gondolt ki karácsonyra – persze tudtuk, hogy így lesz, ezért mentünk el. Tomi adott is még két üveggel otthoni kóstolásra, de sajnos a sörök nem érték meg a reggelt. Kiderült ugyanis, hogy téli utcán át pohár nélkül is nagyszerű társaságot alkotnak. A fotókat is zsombibácsi készítette ráadásul azt sem vettem észre, mikor, pedig ott ültünk egymás mellett. Az áfonyás vaddisznókolbász pedig Wilkinsontól volt és szintén csodálatos volt. A csokszkomló pedig most már egyre többször fordul elő alapanyagként, amit Kiss Tamás csinált belőle (komlós-csokis tallér), azt kifejezetten tobzódásnak számítom csokoládé és komlótéren, némi ropogós pörkölt dióval a tetején. Talán ha kevesebb sört innék, akkor több ilyen csokis móka férne belém. Addig ajánlom a többieknek.

Pénteken pedig nyilvános premier a Hunyadi téren, a Hopfanatic Pubban >>>

Domonyban régóta főznek sört, de az izgalom, a gasztronómia és a biznisz mostanáig elkerülte a falusi főzdét. 10 évvel ezelőtt egy vállalkozó begyűjtött egy sor kocsmát, pl. a Tölgyfa utcai Osterbrau sörözőt, majd vásárolt egy főzdét Gyenge Zsolttól, és nekilátott birodalmat építeni. Hogy mi csúszott félre, nem tudom, de a domonyi főzde mostanáig ellátta a Tölgyfa utcai kocsmát, a Főzdefesztre viszont már nem bírtak kijönni, annyi szufla akkor már nem volt bennük.

Az ősszel azonban új élet költözött a csipkerózsika álmát alvó kisüzemi főzdébe. Branda Gyula jó pár év angliai munka után költözött haza Magyarországra, mialatt York megye összes főzdéjét végiglátogatta, és látva a magyar kézműves sörfőzés szárnyalását, úgy döntött, kibérli a főzdét és újat indít a régi helyen. Ez lett a BigFoot Sörfőzde, ami a tulajdonképpen Gyula lábáról kapta a nevét. Branda Gyuláról többek közt azt kell tudni, hogy húsz éven át birkózott (a második ex-birkozó a magyar sörfőzők közt, Rizmajer Józsi után), és egyszer egy edzőtáborban éppen masszírozták, amikor bejött egy pehelysúlyú grúz, és ránézett a nehézsúlyú Branda hatalmas talpára, és azt kiáltotta, magyar Jeti!

A Jeti mostantól sört főz, méghozzá amerikai hangulatban, de nem feltétlenül amerikai recepteket. A fő vezérfonal a Szesztilalom lesz, a szortiment pedig egy a magyar igényekre hangolt modern craft-beer szortiment. A receptek kidolgozásában Gyula segítségére volt a főzde gyártója, Gyenge Zsolt is, aki véletlenül épp Branda Gyula bátyja. Branda tulajdonképpen akkor került életében először kapcsolatba sörrel, amikor Gyenge, mint azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, valószínűleg elsőként itthon, saját invencióból nekiállt otthon sört főzni. Gyula pedig kivette a hűtőből, megkóstolta, majd kemény letolást kapott a bátyjától, hogy „megtörte a sört”. Most eljött a pillanat, hogy bebizonyítsa, nem töri meg a sört.




Elsőnek az Al’e Capone-t kóstoltuk, talán mert ez a legkiforrottabb sör a tankokban. Hosszú kortyokban vettem magamhoz, és nagyszerűnek találtam. Gyümölcsös, fűszeres, keserű, de nem egy amerikai IPA citrusos befejezése jellemzi, bár abból is van benne, inkább valami férfias, masszív fűszeresség. Nagyon egyben van a sör, harmonikus, balzsamos, szép alkotás – persze szűretlen és pasztörizálatlan – gyönyörű mélynarancs színnel.

A Razzia sötét búzasör, szintén masszív, fűszeres mégis harmonikus és üdítő alkotás. Mindegyik sörük 6% körül van, viszonylag magas ballinfokkal, komoly testtel. A világos búzasört Silver Streetnek nevezték el, ebben most egy kicsit túlharsog a komló, és ettől nem tud érvényesülni a Weihenstephan élesztő, de ez hamarosan korrigálásra kerül – ígéri a sörfőző.

A hopheadek ízlésnyitottságát mindig alábecsülik: előre mondták, hogy a Chicago nem fog ízleni, mert csak aromakomló van benne. Tévedtek. Nagyon ízlett: fűszeres, csiklandós, játékos ivósör.

A Porter egyáltalán nem volt rossz, de ez a barátságos, testes, édeskés vonal nekem nem hozza a borostás gengszterek vagy géppisztolyos ballonkabátos fogdmegek szigorú világát, itt talán egy kicsit majd szigorúbbnak kell lenni. Az árulókat le kell lőni, nincs mese.

Akit érdekel az új főzde és annak szortimentje élőben is, az legyen résen, mert december közepén az Élesztőben tartanak egy komoly bemutatkozó estet, ahová minden kedves folyékony olvasót szívesen várunk.

Camden komoly hívószó, a biztos siker záloga, vagy nem tudom miért nevezi magát Camden Townnak a sörfőzde, ami a Kentish Town metrómegálló bejárata mellől nyílik. Keresztülvágsz az építkezésen, elmész az agresszív kajaszagot árasztó thai kajásbódék mellett és máris ott találod magad egy deszkából összerótt vadnyugati hangulatú iszodában, amit a magasvasút egyik boltíve alá préseltek be. A 2012-ben nyitott brewery bar csak csütörtökön, pénteken és szombaton van nyitva, de úgy fest, akkor teltházzal fut. Az asztalok 30L-es keghordókon pihenő fatáblák, a sör egy metrócsempéből kirakott falra szerelt hat-hét csapból folyik.

A főzdét nem láttuk, mert késő este volt mire odaértünk, de a söreiket kóstoltuk. A Camden Pale Ale egy nagyon korrekt, gyümölcsös pale ale, mindennapi fogyasztásra. A többi sörüket is korrekt szinvonal, szimpatikus egyszerűség jellemezte. A fekete Camden Ink meghökkentően hasonlított egy sok festőmalátával főzött magyar kisüzemi barnasörre. A pale ale-n túl főleg német stílusokat főznek – Hells Lager (nyilván a hellesre utalva), Weizen, Pils, Black Pils. A kretivitásukat pedig egy sor szórakoztató különkiadásban élik ki, mint pl. a Jamie Oliver Pale Ale, vagy a Camden is full of Cunts (kb: A camdenesek mind faszok) – amit a Hate Mail nevű projektet vivő londoni művész, Mr. Bingo tervezett nekik/ellenük. Vagy ott van a Camden 1908, amit a londoni olimpiára főztek, felelevenítve egy 1908-as pale ale receptet, abból az évből, amikor London először tartott olimpiát.

Utólag talán nem logikus, de az első londoni esténk első útja a camdeni Brewdog bárba vezetett, muszáj volt ellenőrizni mit tud mutatni a Brewdog kocsmafronton, mégis mi az, ami alátámasztja, hogy a 11 nagy-britanniai bár mellett hamarosan Tokiotól Sao Paolóig még 8-at nyitnak.

A jól bejáratott brandekkel szemben mindig felfokozottabb az elvárás, pláne a Brewdoggal szemben, melynek egész identitása arra épül, hogy ők mások, mint a világ sörfőzésének többi elnagypapásodott része, igazak, fiatalok, erősek és türelmetlenek. Ehhez képest, amikor kocsmát nyitnak, kifejezetten ügyelnek rá, hogy valamiképp belesimuljanak a helyi szokásokba, így a camdeni Brewdog is elmegy londoni pubnak, csak éppen feketére vannak festve az ablakai. Maga a helyszínválasztás is ékes példája a biztonsági játéknak. Camden húsz éve volt menő és cutting edge, ma már csak önmaga kereskedelmi utánzata, de a közönségmozgás biztosított.

A jellegzetes fekete Brewdog tornyok közt ott figyelt a Hopinator egy régóta settenkedő gondolat, amit a Dogfish Heades Sam Calagione talált ki, Randall néven, de bárki elkészítheti és igazából már én is tervezem egy ideje. A lényege, hogy a sör a csapolás közben egy friss komlóval feltöltött üveghengeren áthaladva a helyszínen hidegkomlózódik. A Hopinatorból ottjártunkkor Dogmát csapoltak, a hengerben pedig Lapsang Souchong tea volt és Hallertau Blanc leveles komló, de ami kijött rajta nem volt annyira meghökkentő, mint a körítés. Erős komlóíze volt, de inkább az a fáradt nedves, megázott komló íz, nem a hidegkomlózott amerikai IPA-k vibráló friss komlóíze. Az ördög nyilván a részletekben van, és egy ilyen okosságot nem olyan könnyű használni.

A kocsmában kicsit túl nagy az alapzaj, beszélgetni nem könnyű, elég sötét van, de azonnal kiszúrjuk az Élesztő designjából lopott apróságokat, az izgalmas ipari villanykörtéket és a sok rézcsövet. Máshol megúszós megoldások ötlenek szembe, álmennyezet, spotlámpák, padlószőnyeg.

Egy kicsit testetlen Aphrodisiac nevű kanadai vaníliás stoutot szopogatva azt állapítjuk meg, hogy a punk bizniszmodell óvatosságra épül, és Jamesék valahol félúton elakadtak a design-útvesztőben. 

Most már csapra került a Hackney Hopster és a Shoreditch Triangle IPA is az Élesztőben. Ez a két bonyolult komlózású, selymes letagadhatatlanul angolos ale!

Halottak napján ne igyunk tingli-tangli világosat – itt a feketesöridő! A temető tele mécsessel, én itt lakom felette, nem megyek le, csak kinyitom a Black Maria-t, halottaim emlékére.

No need for the black maria
Goodbye to the east end sun

A Black Maria amúgy nem más, mint a rabszállító kocsi, ez valamiféle börtönbevonuló rigmus az alvilági hagyományban, amennyire meg tudtam állapítani. A sör meg egy dán fekete IPA, galaxy, centennial, columbus és cascade komlóval.
Sűrű fekete folyadék, hosszan tartó, grandiózus világosbarna habbal. Csodás hajnali kert illata van, távoli friss kávéval, levágott fű, ébredő virágok. Az íze pedig folyékony föld, majd régi hordó, nedves korhadt farönk. De van benne szeretet is - konyak, bor, kávé - és valami csodálatos virágos gyümölcsösség, ami egy pillanatra besüt a korhadt deszkákon át a fészerbe, és ebben a sugárban őszibarack, szilva, eper, és más érett gyümölcsök szellempanteonja, mielőtt átadná a helyét az alkoholos, balzsamosan komlós száraz végnek. Ámen.

Tegnap este, több hónapnyi kemény munka gyümölcsébe haraptunk bele, amikor megkóstoltuk a Love Not War nevű londoni Red Ale-t. Ez az első sör azok közül, amiket Londonból importáltunk. A munka és az érdem nagy része Németh Andrásé, londoni emberünké, aki az elmúlt fél évet azzal töltötte, hogy felderítette a gombamódra szaporodó londoni sörfőzdék legjobbjait, összebarátkozott velük, és meggyőzte őket, hogy van abban valami jó, ha egy távoli kis gyarmatra küldenek egy pár hordó sört, és vállalják az evvel járó összes macerát. Úgyhogy mindenkinek köszönjük a közreműködést az első Élesztő-importban, lehet menni kóstolni. Az importkalandokról és a sörszállító Spitfire-ekről bővebben itt lehet olvasni >>>



A Love Not War már csapon van és meglepően selymes, kifejezetten angolos hangulatú, erősen és szépen komlózott red ale-ről van szó. A következő a Hackney Hopster lesz, aztán jön a többi. Alant a sörök leírásai:

LFB – Love not War, 4,2%
Ezt az elmerengős Red Ale-t először a 2011 londoni zavargások idején, a főzdében elbarikádozva főztük, és úgy általában a szeretet és béke dicsőítésének szántuk. Maláta és komló igaz szerelméből született, selymes textúrájú, gazdag körtés és nyári gyümölcsös karakteréhez lágy karamellás ízek simulnak.

LFB Hackney Hopster - 4.2%
A Hackney Hopster egy kedélyes, fiatal Pacific Pale Ale. Uj-zélandi es amerikai komlókkal készült, grépfrút, citromhús és egres aromáját hordozza.

LFB Black Path Porter - 4.2%

Ezt a sört egy legendák ködébe vesző és templomos lovagok által oltalmazott kereskedelmi útvonalról neveztük el, ami Walthamstow-t kötötte össze Smithfield’s-zel és pont a főzde mögött haladt el. A Főzőmesterünk, Fabio Israel, azt gondolja, hogy hallotta a régvolt fuvarozókat pusmogni, ahogy szállímányukkal elhaladtak ezen az úton. Esküszik rá, hogy egy fekete, malátás főzetről beszéltek, tele kávés és csokoládés aromákkal, amik majd megmelengetik az ember szívét a hosszú utazás végén.

LFB Shoreditch Triangle IPA – 6.0%

Egy árnyékos fa alatt ül Arpa, Zab es Búza valahol faluhelyen, egyszercsak az évszázadokkal ezelötti Amerikából feltűnik Columbus és egy Chinook indián. Arpa odafordul Zabhoz és Búzához: “Ez meg hogyan lehetséges?!” Columbus és az indián odavet valami olyasmit, hogy Shoreditch-ba tartanak, Londonban. A többi történelem. Ez a rövidített verzió. Ha a részletes változatra vagy kiváncsi, igyál ebből a sörből és minden világos lesz.

És végül, hogy a következő szállítmányból is egy kis zelítőt kapjunk, csapra verünk egy hordó Crate Lagert. Ez állítólag egy a szokásosnál mérföldekkel intenzívebb ízhatással rendelkező borostyánszínű sör.

És most úgy fest, novemberben a kapcsolatok további ápolása végett, személyesen is meglátogatjuk a főzdéket, és akkor többet megtudunk azokról, akik mindezt megfőzték.

A Brewdog ismét letett valamit a közösségi sörfőzés asztalára. A Mashtag az első olyan sör, amit a sörivók, rajongók, érdeklődők, beledumálók főztek, illetve nem ők főzték, de a sörfőzés minden mozzanatát megszavaztatták velük a neten. Ezt a crowdfounding mintájára „crowdsourcingnak” nevezik. Cserébe mindenkit bejelölnek a sörön – ezért Mashtag. Mashtagnek azt a posztot hívják, melyen rohadt sokan be vannak jelölve, mondjuk egy egész évfolyam, vagy ilyesmi.

Sötétbarna kólánál átlátszatlanabb folyadék, tömött, lassan múló világosbarna habbal. Az illata olcsó pipadohány és egy kis télies pörkölt maláta. A korty elejének szinte nincs is íze, csak valami angolos üresség, aztán, ahogy csúszik le, úgy bontakozik ki kis konyakosság, kis aszaltszilvásság, harmonikusan keseredő, illatos komló, némi fahordósság és kellemes alkoholos csípés. Kifejezetten behízelgő, vidám sör, könnyű testtel, csalafinta ízekkel.

A kedves nézők olyasmiket szavaztak bele a sörbe, mint tölgyfa-chipsen és mogyorón való érlelés. A tölgyfachips értelmes és sikeres mozzanat, de a mogyorót nem tudom mire vélni, bár az is egyértelműen ott van az ízében. És a komlók is egészen meglepőek: Nelson Sauvin, Mouteka és Pacific Gem. Nem egészen értem, hogyan lehetett összehangolni a nyilván mindenfelé széttartó szavazatokat, de az biztos, hogy jól sikerült.
Nálunk most a Gólem próbálkozik hasonlóval >>> Másik irányból pedig Németh Antal és Takács Péter Esti Mese nevű söre lépeget hasonló stílus irányába, bár egész más végeredménnyel.