Régóta tudjuk, hogy a sör és a banán közt van valami titkos érzéki kapcsolat, valami rejtett átjáró, melynek a kapuját a Heineken őrzi a maga banánízű észtereivel. Ennek fényében nem tűnt eleve hülyeségnek a Wells Banana Bread Beer.
Pláne, hogy a Bombardiert is jegyző londoni Wells sörfőzde designerei ismét kiváló munkát végeztek és úgy az üveg, mint a címke, illetve azon a logó meg az írás, minden tökéletes és szép – igazi jó sört ígér. A sör színe is gyönyörű, sötétarany. A habja kicssi, izgatott és gyorsan elmúlik. Az illata üde, erősen malátás.
Az íze azonban nem sok örömet okoz: elsőre valami buta vékony, édeskésséget érezni, aztán a banán savankás, illóolajos aromái, majd a jólismert átütő, semmivel össze nem téveszthető észteres letámadás következik – megjött maga a BANÁN!
Meg kell mondanom, hogy ha valaki sörre számít nagy csalódás a banán.
De ha az ember megbarátkozik az alkoholos banánoldat gondolatával, akkor sem biztos, hogy ez az íz tetszeni fog neki. Hosszú távon ezek az édes aromák megtelepszenek az orr- és a szájüregben és általános rágógumi-ízhatást keltenek, ami egy idő utánb mindenféle komplex ízélményt elnyom.
Ereje nemigen érződik, a komló csak későn kezd el mutatkozni, minden helyett a banán van. De akkor legalább ne lenne ennyire steril, nagyüzemi, szellős, túl buborékozott, vizes-fémes lágerbe oltva! Jobban állna neki, ha egy kicsit föld-közelibb, testesebb ale lenne összebanánozva. És persze nem ártana valamivel ellenpontozni a banánt, mert önmagában azt a csecsemők szeretik csak – ők meg sört nem isznak.